2011. március 19.

Bella élete . 3 . fejezet


Alice szemszöge:

Mi után megkaptuk Bella üzenetét , még benéztünk pár boltba . Max 2 óra után már el is indultunk haza . Írtam egy sms-t  Jaspert , hogy jöjjön el a plázába de ne szóljon senkiinek , hogy miért is kell eljönni-e .Még vártuk Jaspert gondolkodtam , hogy vajon Bella miért volt ennyire szétszórt , hogy elfelejtette a próbát amit soha nem szokót. Ez nagyon bosszantott  engem ezért nem tudtam megállni , hogy  ne beszéljek róla. Gondoltam  Rosalie is segítene kideríteni .

-
Szerinted mi történt Bellával soha nem szokót elfelejteni egyetlen egy próbát sem …!?- mondtam Rosalienak
- Nem tudom ez nekem se függ össze kicsit se … - válaszolt Ros – Lehet , hogy elgondolkodót vagy ami reggel történt otthon mert nem tudta kipiheni magát .- mondta  Rose. Miközben elindultunk Jasper kocsija felé.
- Az is lehetséges. – mondtam mi közbe beszéltünk a kocsiba . – Szia Édes ! – köszöntem férjemnek és nyomtan egy puszit az arcára.
- Szia Kicsim. Hol van Bella?- köszönt és rögtön kérdezte mert ugye a telefonban nem mondtam el neki.
- Szia Jas. Elkellet menni-e elfelejtette , hogy próbájuk lesz. – mondta Rosalie.
- Szia Ros. De hiszen őő soha nem felejtette el a próbákat most miért ..? – kérdezte ő is érthetetlenül.
- Ezt mi se tudjuk és nagyon érdekelne , hogy miért is felejtette el. – válaszolta édes férjemnek.
- Jó majd ha haza jön ezt biztos , hogy meg fogom kérdezni tőle. Amúgy Emmettnek sikerült felépülni- e Bella fejmosása után. – Kérdezte Rosalie.
- Igen nagy nehezen sikerült neki Edwarddal csak cukkolta őt , hogy őő meg mondta neki.-  A hogy elmondta a mondatott mind a hárman csak nevetni tudtunk ezen az egészen. Az út végét csöndben ültük végig. Már majdnem a ház előtt oltunk és tudtuk , hogy meg fogna lepődni ha Bella nélkül megyünk haza .  Jasper be parkolt Edward és Emmett kocsija közé. Kiszedtünk mindent a kocsiból és besétáltunk a  házba persze , hogy féltünk nekik, hogy Bella nincs itt velünk.
- Hol  van Bella ? – kérdezte Carlise döbbent arccal
- Elkellet mennie. Elfelejtette , hogy ma próbája lesz és elrohant. - válaszolt Rosalie
- Mi az , hogy el felejtette. Hiszen soha nem felejti el a próbákat. – kérdezte Edward.

- Ezt mi se tudjuk de majd ha haza jön meg kérdezzük tőle. De most inkább ne foglalkozunk vele biztos  csak fáradt volt mert nem tudta kialudni magát valaki miatt. – válaszoltam Edwardnak közbe meg mérgesen néztem Emmettre . És ez fel is tűnt neki .
- Jól van na megértetem ahogy haza jön Bocsánatot kérek tőle . Jó..??- mondta Em.
- Jó ez jó ötlet. Most viszont nézzük , hogy mit hoztunk nektek. – mondtam nekik.
Minden dolgot megnéztünk utána leültünk tv-ni és vártuk , hogy Bella haza jöjjön.

Bella szemszöge:

Miután megírtam neki azt sms-t be ültem  a kocsiba és olyan gyorsan hajtottam amilyen gyorsan csak Edward szokót . Jajj már megint csak Edwardra tudok gondolni de miért lehet , hogy azért mert szeretem de többet érzek iránta mint egy testvér iránt. Ezen gondolkodva hamarabb oda értem mint gondoltam . Gyorsan eltereltem a gondolatomat kiszálltam a kocsiból gyorsan át öltöztem és már rohantam is be . Szerencsémre még csak beszélgetek. Futottam oda hozzájuk.
- Bocsiii mindenkitől csak tisztára elfelejtem mert reggel nem sikerült kialudnom magam a családom kicsit kitolt velem. – magyaráztam nekik még kifújtam magam. Sofi rám nézet és csak mosolygót mert tudja , hogy az a kitolás az Emmettől származott .
- Semmi baj Bella a lényeg az , hogy itt vagy. – mondta Ben mi közben intézte a zenét.
- Uhh köszönöm .  Na de most táncra fel  na meg dalra persze. – ugrottam fel gyorsan a helyemről mert azért aludni is szeretnék ma ezért hamar kell végeznünk. Mindenki követet , már vagy kettő vagy több órája próbáltunk amikor elértem ahhoz a ponthoz , hogy már kettőig sem láttok de nem állhatok le most .De nagyon fáradt voltam és pont ebből a lett az , hogy nem figyeltem oda .
Pont egy olyan táncos részt próbáltunk el amihez székre kellet  állnom vagy valami magasra , mivel itt csak székvolt így erre álltam rá.  Már nagyon fáradt voltam ezért nem figyeltem arra amikor a szék kicsúszót alólam és lestem a székről , mert valamelyik társam véletlenül belerúgott . Már csak a fájdalmat éreztem a mellkasomban pont rá estem a csőre ami pont az ablak mellet ment végig a radiátora és gondoltam a bordáim törtek el . Nem tudtam mit csináljak Sofi és Ben rögtön oda jöttek .
- Bella úristen jól vagy.?- kérdezte Sofii 
- Áúúúúúúúúúúúúúúúúú nem igazán azt hiszem a pár bordám eltört , de azon kívül semmi bajom. Áúúúúú – válaszoltam kedves barátnőmnek de nagyon fájt beszélnem ezért egy nagy Áúúval le is zártam a mondatomat.
- Egyáltalán nem vagy jól most azonnal el megyünk a kórházba  , hogy egy orvos megnézzen. – mondta határozottam Ben.
- Nem nem megyek be a kórházba inkább adjátok oda a mobilomat írok egy sms-t Edwardnak , hogy jöjjön ide . – mondtam Bennek nagy nehezen . Már látták rajtam , hogy ez így jobb lenne . De én is láttam , hogy hezitálnak.
- Kérlek , így is elég nehezemre esik beszélni , hagy szóljak Edwardnak kórházba nem megyek nem akarom, hogy apámék megtudják. Kérlek titeket jól vagyok csak hagy írjam meg azt az sms-t. – próbáltam rájuk nézni de bele nyilat a fájdalom  mellkasomba így inkább hagytam .
- Jó legyen akkor írj Edwardnak. – mondta Sofi  és elő kereste a mobilomat a táskából . Ben addig  megmondta a többieknek is , hogy senkinek ne szóljanak erről és most menjenek haza. Mindenki haza ment én meg elkezdtem meg írni az sms-t.
  
- Szia Edward! Bella vagyok  kérlek ne szólj senkinek hazudj valamit de  gyere be a táncterembe mert történt egy kis balesetem .Le estem a székről mi közben próbáltunk  és úgy érzem eltört pár bordám nem akarok bemenni a kórházba és azt szeretném ha ide jönnél szükségem van rád. Áúúúcs.   Kérlek siess Bella.

Amint elküldtem az üzenetet rögön lettem  telefont és csak feküdtem és vártam , hogy idejöjjön Sofi és Ben ott maradtak amíg Edward oda nem ért.

Edward szemszöge:

  Ültünk  nappalibban és néztük  a tv-ét de nem tudtam oda figyel  . Csak az járt a fejembe , hogy Bellával mi van . Amikor Alice megszólalt.
- Edward üzented fog jönni. – mondta Alice .
- És kitől.?- kérdeztem
- Azt nem tudom azt nem láttam – mondta morcosan .
De igaza volt tényleg üzenetem jött . Gyorsan megnéztem és Bella volt azt nem olvastam fel hangosan csak magamba.

    
- Szia Edward! Bella vagyok  kérlek ne szólj senkinek hazudj valamit de  gyere be a táncterembe mert történt egy kis balesetem .Le estem a székről mi közben próbáltunk  és úgy érzem eltört pár bordám nem akarok bemenni a kórházba és azt szeretném ha ide jönnél szükségem van rád. Áúúúcs.   Kérlek siess Bella.

Ahogy elolvastam az üzenetet rögtön fel ugrottam  és már indultam ki a házból amikor meg szólalt Esme .
- Hova mész Edwar.?
- Őőőő elkel mennem Bella kérte , hogy menjek el hozzá . – nem tudtam mit hazudja ezért ezt sikerült mondanom
- De miért.?- kérdezte apám
- Azt nem tudom de most megyek majd jövünk na sziasztok .- mondtam nekik és ki rohantam a garázsba gyorsan beültem a kocsiba és csak hajtottam.
Nem érdekel milyen gyorsan mentem  csak az érdekelt , hogy Bella meg sérült de miért érdekkelt  engem ez ennyire  mert szeretem de  nem mint  a testvéremet ha nem szerelmes vagyok belé. És mindennél fontosabb, hogy ne essen baj erre lesik nekem a székről. Már ott is voltam a parkolóban gyorsan leparkoltam kiszálltam a kocsiból és futottam fel a terembe szerencsémre csak Sofiii és Ben volt ott ők tudják a titkunkat mert Bella legjobb barátai így megbízunk bennük. Láttam ahogy Bella fekszik a földön és próbál levegő után kapkodni.

Bella szemszöge:

Vártam , hogy Edward megjöjjön már nagyon fájt a mellkasom de kikellet bírnom.
Hallottam ahogy valaki belép a terembe . Már csak azt láttam , hogy Edward jön oda .
- Héé , Bella jól vagy.? – kérdezte mi közbe le hajolt mellém. 
- Hát áúúú nem nagyon nem mennénk haza . Kérlek .- kérdeztem tőle mire ő bólintót és felvett az ölébe .
Ki vitt a kocsi hozz és betett. Sofi és Bentől elköszöntöm meg köszöntem nekik azt , hogy ott maradtak velem . Mondtam nekik , hogy majd hívom őket.
Edward is beült a kocsiba és elkezdet faggatni meg kérdezni , hogy most mi lesz meg hogyan sikerült ez azt egész.
- Nem tudom de nem akarom , hogy anyuék megtudják.
- Bella de miért nem ?.- kérdezte döbbenten
- Mert nem szeretném vigyél be a kórházba egy orvoshoz akit nem ismer apa és utána menjünk  haza. Jó..? –kértem.
-  Jó legyen de ez akkor sem jó ötlet. – dörmögte magába.- Oké de  óvatosan vezess és kövess engem jó.?
- Jó úgy lesz .
Mi közben becsukta az ajtót én meg beindítottam a kocsit . Lassan elindultunk a korhát felé egész végig úgy vezettem ahogy mondta lassan és követem. Oda értünk a kórházhoz be parkoltam a mellette lévő helyre  lassan kikapcsoltam a biztonsági övemet de az öv meg nyomta a bordáimat és felszisszentem. Edward meg pont akkor nyitotta ki az ajtót.
- Jól vagy.? – nézet rám olyan szemekkel amiben láttam , hogy nem akar így látni , hogy ez neki is fáj. Meg akartam nyugtatani .
- Persze csak az öv megnyomta a bordámat ennyi az egész. Na most viszont menjünk  jó. – mondtam neki és láttam , hogy meg könnyül ettől a mondattól de nem teljesen.
Bekísért a kórháza kértünk egy orvos elmondtam neki, hogy mi történt. Megvizsgáltak , három bordám és egy ami elrepedt mondta azt orvos. Miután tájékoztatott kérdezte , hogy adjon valami fájdalom csillapítót vagy csak simán kösse be. Mondtam ,hogy nem kérek semmit csak kösse be . Edwardnak ez nem tetszett de rám hagyta a döntést. Hamar végeztünk ezek után beültünk a kocsiba és haza felé vettük az irányt de még mind fájtak a bordáim de így lesz jó max Jasper megérzi de akkor azt mondom neki , hogy csak a hasam fáj vagy mit tudom én csak a lényeg , hogy apáék ne tudják meg.
20 perc alatt otthon is voltunk beálltunk a garázsba Edward ki segített a kocsiból. Rám nézet miközben lecsuktam a csomagtartót a cuccaimmal  a kézében én meg csak mosolyogtam és bólintottam , hogy nyugi nem lesz bajom . Lassan mentem befelé nem akartam , hogy észre vegyék ezt ezért gyorsítottam  a tempómon amint az ajtóhoz értem. És köszöntem mindenkinek amint beléptem.
- Sziasztok.! – mosolyogtam Esméjék felé
- Szia Kicsim!- mondta Carlise – Hogy volt ez a mai nap mi volt ez az egész , hogy te elfejtetted meg Edward.- ohh hát ez pompás most mi legyen .
- Ja az nem tudom , hogy miért felejtetem el de azzal már nincs baj oda értem meg mindent meg beszéltem velük .- mondtam apának de a másik kérdésre nem tudtam mit mondja ezért csak dadogtam. – Edward ízzé , hogy miért kellet oda jönni-e….- nem tudtam mit mondja ezért inkább  ásítottam egyet.
- Ohh inkább hagyjuk ezt majd megbeszéljük menj csak aludni mi úgy is el akartunk menni vadászni csak megvártuk míg haza jöttök. Edward nem jössz velünk.?- kérdezte Carlise.
- Nem most ne majd máskor . Most inkább itthon maradok.
- Hát jó te tudod . Na akkor mi megyünk.
- Oké menjetek csak én is megyek aludni .- mondtam apámnak és elindultunk felfelé Edwarddal amikor Em megszólalt.
- Bella ízzé Bocsánatot szeretnék kérni tőled.! Ne haragudj rám. – mondta Em és amikor így néz mint egy ki boci nem tudok rá haragudni nem is szeretek rájuk haragudni
- Semmi baj Em. nem haragszom rá most viszont megyek aludni majd megbeszéljük jó. ?
- Persze menj csak aludni . Szia Bella jó éjszakát.
- Szia Em neked is és mindannyitoknak
- Neked is Bella. - köszöntek el és már ki is suhantak az ajtón.


 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése