Sziasztok!! Uhh nagyon szeretném meg köszönni azt a sok pipát amit kapok mostanában ... nagyon jól esik. Tényleg köszönöm mindenkinek. Hát akkor most jöjjön a friss ..:D
Fájdalmas Emlék!
Bella szemszöge :
Mikor a sötétségbe kerültem úgy éreztem mintha béke és nyugalom lenne körülöttem . Semmi harag , düh vagy épp kiabálás. Csak a sötétség és én . Mint egy világ ahol senki de senki nincs csak te és végre van időd gondolkodni, ahol senki nem köt beléd ,ahol senki nem tipor földig. Vagy ahol nincs szerelem !
Ott ültem a földön és sehol senki egy árva lélek se volt, csak meredtem bele a sötétbe ami előttem volt.
De egyszer csak a sötétben vakító fény támad ami csak egy kis pontnak látszott ahol én vagyok. De nagyon felkeltette a kíváncsiságom , fel álltam és elindultam a világosság felé. Nem tudtam mi van ott , de valami fontos lehet ha ez most itt bukkant elő nekem. Már majdnem ott voltam , de mikor beléptem a világosságba váratlan és egyben érthetetlen dolgokat láttam.
Egy régi kisvárosi házba voltam valahol azt nem tudom , hol! Fura érzésem támadt mintha ismerném ezt a helyet, de honnan ismerhetném én. Ott álltam egy tágas de még is otthonos hangulatú nappaliba. Előttem egy nagy tágas és jó meleget árasztó kandalló. Nem láttam a falon lévő képeket . Bárhogy is kutattam az emlékeim közül sehonnan nem ugrott be , hogy nekem miért ismerős ez a hely.
- Anya !- egy ismerős mély dörmögő hangot halódtam meg. Rögtön a hang felé kaptam a fejem és Emmett állt előtte. Az nem lehet hiszen nem vagyok ébren Emmett miért van itt.
- Emmett!- mondtam a nevét de nem hallotta oda mentem és épp megfonni készültem a kezét de nem tudtam mert mintha szellem lennék ment át rajta az enyém. Meg ijedtem mi történik itt ! Hol vagyok egyáltalán .
- Anya hol vagy ?- megint csak kiabált mint az előbb, de miért kiabál és anya!
- Itt vagyok kis fiam .- egy vékony nő hang amiben fájdalom volt. Emmett rögtön futni kezdet követtem , de nem tudom hová. Egy kis szobába ment ahol egy nő szenvedve feküdt a földön. A fájdalom teljesen beterítette az arcát. Megtorpantam az ajtóba és éreztem ahogy a könnycseppek a szememből elő törnek. Ő lenne az anyám. Azok a barna hajak a szeme nem volt olyan barna mint az enyém az övé kék volt. De az arca teljesen mint az enyém. De mért fáj neki annyira , mi történik vele ?! Nem akarom , hogy fájjon neki. Mosolyogva akarom látni. Miért nem mosolyog. Egyáltalán miért látom anyámat mikor soha sem ismerhettem meg .
Figyeltem ahogy Emmett gyengén felemeli és az ágyra teszi. Csak akkor láttam a nagy gömbölyű hasát. Az nem lehet , hogy miattam én okozok neki fájdalmat.
- Anya mi a baj ?- bátyám sürgető kérdése zökkentet ki és figyeltem újra rájuk.
- Semmi...csak - próbált beszélni.- ...kis húgod úgy érzi jobb lenne neki már ide kint.- végül sikerült befejezni-e a mondatott.Nem tudtam meg mozdulni csak álltam az ajtóban és sírtam.
- Mit csináljak anya ...?- kapkodott össze vissza bátyám.
- Csak vedd ki és neveld fel... Vigyáz rá Emmett , ő marad csak neked vigyázz rá nagyon kérlek !- könyörgött neki.
- Nem anya te fogod fel nevelni . Nem engedem , hogy te is elmenj mint apa. Nem hagyhatsz itt minket. - mintha nagyon biztos lett volna benne de nem egészen.
- Nem fiam. Én már ezt nem élem túl de ő igen , vigyázz és óvd meg mindentől ami bajt hozna rá. Ő nem lesz olyan mint te ő fél vér még nem át nem változtatja valaki teljesen. - a végén egy nagy sikítással zárta a mondatott. El akartam futni el innen miért kell nekem ezt látnom én nem akarom látni , hogy az anyám miattam hal meg . Nem akarom látni.
Próbáltam futásra bírni a lábaimat de nem ment. Emmett se mondott semmit csak tette azt amit anyánk nehezen de kimondott.
Minden vér volt és anyám már nem is volt nagyon magánál , mikor engem Emmett a kezében tartót. Oda hajolt és anyám elé tett.
Nagy mosoly terjedt anyám száján , felemelt remegő kezét és végig simította a kicsi fejemen.
- Isabella McCarthy tud , hogy nagyon szeretlek .- ez volt az utólsó mondata, nyomot egy puszit az arcomra majd végleg elaludt.
- Anya anya!!- egyik kezével amivel nem engem szorongatott anyát rázogatta de ő nem reagált semmit. Mintha meg éreztem volna ott és most is a szívem fájdalmas lüktette , sírni kezdtem Emmett kezébe .
A fájdalmas részre szorítottam a kezem és erősen szorítottam mintha azzal eltudnám űzni a fájdalmat ami nem ment. - Cshh Bella minden rendben lesz vigyázni fogok rád. Örökre...- nem bírtam tovább végre úgy éreztem futni tudok. Futásnak is eredtem vissza a sötétsége ahol voltam. Kirohantam az ajtón de nem a sötétségbe érzetem mag hanem a saját szobámba voltam körülöttem a családom. Én meg sírva és zihálva ültem az ágyamon.
- Bella mi a baj ?- halódtam meg Esme aggódó hangját. Rá meredtem Bátyámra aki nem tudta mi bajom de mintha érezte volna.
- Miért kellet nekem látnom? Miért akarta anya , hogy ezt lássam? Nem akartam látni , hogy miattam hal meg.- sírva másztam ki az ágyból és sétáltam bátyám elé aki végig a szembe nézet.- Miért akarta anya ? Emmett miért??- püfölni kezdtem a mellkasát majd a kezébe rogytam . Bele temettem az arcom a mellkasába és úgy írtam .
- Úgy gondolta itt az ideje .- suttogta a fülembe.
- Minek van itt az ideje ?- néztem rá .
- Hogy meg ismerd!- nézet bele a szembe . Nem értettem mit akar ezzel mondani.
- Meg ismerjem , anyát?
- Igen .- válaszolt.
- Nem !- másztam ki az öleléséből.- Ha nekem így akar anyám bemutatkozni , nem akarom. Nem tudod mit éltem át ott. Láttam , hogy MIATTAM..- ütöttem az egyik ujjammal a mellkasom miközben kiabáltam vele.- ...hal meg MIATTAM és még nem is tehettem semmit. - én nem akarom , hogy anyám ilyeneket mutasson.
- Bella de ...- kezdte volna.
- Nem fejeztem be.- szóltam közbe.- Nem akarom érts meg . Nekem ez fáj , Emmett fáj nagyon. Miattam halt meg anya és nem tehettél te se semmit és én se ...- vettem halkabbra magam . - Menjetek ki most!- mutattam az ajtó felé. El is indultak de nem akartam egyedül lenni teljesen nem . - Edward maradj kérlek.- szóltam neki, mire ő meg állt rám nézet . Csodálkozva , de maradt velem a szobába. Nem tudom miért pont neki szóltam , de úgy éreztem szükségem van rá. Így ketten álltunk a szobámba egymással szembe....
Mikor a sötétségbe kerültem úgy éreztem mintha béke és nyugalom lenne körülöttem . Semmi harag , düh vagy épp kiabálás. Csak a sötétség és én . Mint egy világ ahol senki de senki nincs csak te és végre van időd gondolkodni, ahol senki nem köt beléd ,ahol senki nem tipor földig. Vagy ahol nincs szerelem !
Ott ültem a földön és sehol senki egy árva lélek se volt, csak meredtem bele a sötétbe ami előttem volt.
De egyszer csak a sötétben vakító fény támad ami csak egy kis pontnak látszott ahol én vagyok. De nagyon felkeltette a kíváncsiságom , fel álltam és elindultam a világosság felé. Nem tudtam mi van ott , de valami fontos lehet ha ez most itt bukkant elő nekem. Már majdnem ott voltam , de mikor beléptem a világosságba váratlan és egyben érthetetlen dolgokat láttam.
Egy régi kisvárosi házba voltam valahol azt nem tudom , hol! Fura érzésem támadt mintha ismerném ezt a helyet, de honnan ismerhetném én. Ott álltam egy tágas de még is otthonos hangulatú nappaliba. Előttem egy nagy tágas és jó meleget árasztó kandalló. Nem láttam a falon lévő képeket . Bárhogy is kutattam az emlékeim közül sehonnan nem ugrott be , hogy nekem miért ismerős ez a hely.
- Anya !- egy ismerős mély dörmögő hangot halódtam meg. Rögtön a hang felé kaptam a fejem és Emmett állt előtte. Az nem lehet hiszen nem vagyok ébren Emmett miért van itt.
- Emmett!- mondtam a nevét de nem hallotta oda mentem és épp megfonni készültem a kezét de nem tudtam mert mintha szellem lennék ment át rajta az enyém. Meg ijedtem mi történik itt ! Hol vagyok egyáltalán .
- Anya hol vagy ?- megint csak kiabált mint az előbb, de miért kiabál és anya!
- Itt vagyok kis fiam .- egy vékony nő hang amiben fájdalom volt. Emmett rögtön futni kezdet követtem , de nem tudom hová. Egy kis szobába ment ahol egy nő szenvedve feküdt a földön. A fájdalom teljesen beterítette az arcát. Megtorpantam az ajtóba és éreztem ahogy a könnycseppek a szememből elő törnek. Ő lenne az anyám. Azok a barna hajak a szeme nem volt olyan barna mint az enyém az övé kék volt. De az arca teljesen mint az enyém. De mért fáj neki annyira , mi történik vele ?! Nem akarom , hogy fájjon neki. Mosolyogva akarom látni. Miért nem mosolyog. Egyáltalán miért látom anyámat mikor soha sem ismerhettem meg .
Figyeltem ahogy Emmett gyengén felemeli és az ágyra teszi. Csak akkor láttam a nagy gömbölyű hasát. Az nem lehet , hogy miattam én okozok neki fájdalmat.
- Anya mi a baj ?- bátyám sürgető kérdése zökkentet ki és figyeltem újra rájuk.
- Semmi...csak - próbált beszélni.- ...kis húgod úgy érzi jobb lenne neki már ide kint.- végül sikerült befejezni-e a mondatott.Nem tudtam meg mozdulni csak álltam az ajtóban és sírtam.
- Mit csináljak anya ...?- kapkodott össze vissza bátyám.
- Csak vedd ki és neveld fel... Vigyáz rá Emmett , ő marad csak neked vigyázz rá nagyon kérlek !- könyörgött neki.
- Nem anya te fogod fel nevelni . Nem engedem , hogy te is elmenj mint apa. Nem hagyhatsz itt minket. - mintha nagyon biztos lett volna benne de nem egészen.
- Nem fiam. Én már ezt nem élem túl de ő igen , vigyázz és óvd meg mindentől ami bajt hozna rá. Ő nem lesz olyan mint te ő fél vér még nem át nem változtatja valaki teljesen. - a végén egy nagy sikítással zárta a mondatott. El akartam futni el innen miért kell nekem ezt látnom én nem akarom látni , hogy az anyám miattam hal meg . Nem akarom látni.
Próbáltam futásra bírni a lábaimat de nem ment. Emmett se mondott semmit csak tette azt amit anyánk nehezen de kimondott.
Minden vér volt és anyám már nem is volt nagyon magánál , mikor engem Emmett a kezében tartót. Oda hajolt és anyám elé tett.
Nagy mosoly terjedt anyám száján , felemelt remegő kezét és végig simította a kicsi fejemen.
- Isabella McCarthy tud , hogy nagyon szeretlek .- ez volt az utólsó mondata, nyomot egy puszit az arcomra majd végleg elaludt.
- Anya anya!!- egyik kezével amivel nem engem szorongatott anyát rázogatta de ő nem reagált semmit. Mintha meg éreztem volna ott és most is a szívem fájdalmas lüktette , sírni kezdtem Emmett kezébe .
A fájdalmas részre szorítottam a kezem és erősen szorítottam mintha azzal eltudnám űzni a fájdalmat ami nem ment. - Cshh Bella minden rendben lesz vigyázni fogok rád. Örökre...- nem bírtam tovább végre úgy éreztem futni tudok. Futásnak is eredtem vissza a sötétsége ahol voltam. Kirohantam az ajtón de nem a sötétségbe érzetem mag hanem a saját szobámba voltam körülöttem a családom. Én meg sírva és zihálva ültem az ágyamon.
- Bella mi a baj ?- halódtam meg Esme aggódó hangját. Rá meredtem Bátyámra aki nem tudta mi bajom de mintha érezte volna.
- Miért kellet nekem látnom? Miért akarta anya , hogy ezt lássam? Nem akartam látni , hogy miattam hal meg.- sírva másztam ki az ágyból és sétáltam bátyám elé aki végig a szembe nézet.- Miért akarta anya ? Emmett miért??- püfölni kezdtem a mellkasát majd a kezébe rogytam . Bele temettem az arcom a mellkasába és úgy írtam .
- Úgy gondolta itt az ideje .- suttogta a fülembe.
- Minek van itt az ideje ?- néztem rá .
- Hogy meg ismerd!- nézet bele a szembe . Nem értettem mit akar ezzel mondani.
- Meg ismerjem , anyát?
- Igen .- válaszolt.
- Nem !- másztam ki az öleléséből.- Ha nekem így akar anyám bemutatkozni , nem akarom. Nem tudod mit éltem át ott. Láttam , hogy MIATTAM..- ütöttem az egyik ujjammal a mellkasom miközben kiabáltam vele.- ...hal meg MIATTAM és még nem is tehettem semmit. - én nem akarom , hogy anyám ilyeneket mutasson.
- Bella de ...- kezdte volna.
- Nem fejeztem be.- szóltam közbe.- Nem akarom érts meg . Nekem ez fáj , Emmett fáj nagyon. Miattam halt meg anya és nem tehettél te se semmit és én se ...- vettem halkabbra magam . - Menjetek ki most!- mutattam az ajtó felé. El is indultak de nem akartam egyedül lenni teljesen nem . - Edward maradj kérlek.- szóltam neki, mire ő meg állt rám nézet . Csodálkozva , de maradt velem a szobába. Nem tudom miért pont neki szóltam , de úgy éreztem szükségem van rá. Így ketten álltunk a szobámba egymással szembe....
